Oldalak

2010. szeptember 16., csütörtök

Költözés!?!

Az utóbbi  bő másfél hónap során lányom szerint egy kicsit többet költözködtünk a kelleténél: Budapest - Kuala Lumpur - Penang 1. lakás - Penang 2. lakás. Igaza van. Szerencsére kicsit hátradőlhetünk, hiszen beköltöztünk abba a lakásba, ahol várhatóan hosszabb távon lakni fogunk. Belaktuk. Megvannak a zugaink, helyeink. Ismerjük, szeretjük. Sok mindent meg/átbarkácsoltunk, kidekoráltunk. Jó itt.
Csakhogy az élet mindig tartogat meglepetéseket...

Reggel felhívott az ügynök, akin keresztül kibéreltük a lakást, hogy felugrana, szeretne beszélni velünk. Örültem, hiszen még tartozott némi bútorral, gondoltam jön a szállítás részleteit egyeztetni. Tévedtem..
Szóval, jött Andy és kissé nehézkesen kinyögte, van egy kis gond: a tulajdonos közölte vele, meggondolta magát, mégsem adja ki a lakást, úgyhogy az aláírt szerződést nem küldi vissza... (Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, én a jövőben minden kapcsolatot megszakítok az összes indonéz orvossal az ismeretségi körömben, és nektek is ugyanezt tanácsolom!)
Andy láthatólag odavolt, kezét tördelve, mentegetőzve, hajlongva próbált megfelelő súllyal elnézést kérni. Majdnem megsajnáltam, aki ismer, tudja, milyen jólelkű ember vagyok, főleg az ilyen, vagy hasonló helyzetekben. Helló BAZ megye!
Várakozóan tekintettem Andy-re, aki érezte, a szabadkozó fejezeten már túljutottunk, és még megvan az összes foga (én itt viszonylag nagydarab embernek számítok :-).
Andy minden kapcsolatát (vagy csak a kisujját) megmozgatva megszerezte nekünk a szomszéd lakást, azonos feltételekkel, kárpótlásként kéthavi bérleti díj jóváírva, küldi a klímásokat, takarítókat, költöztetőket, vagy amit még akarunk, stb. (Andy Bárhol) A lakást egy magasabb szinten nemrég újították fel, SOKKAL szebb és jobb, mint a mostani. A kilátás hasonló, de többet látunk a naplementéből, meg Andinak van konyhai jungel view. A berendezés korszerűbb. Szóval,  könnyen felfoghatjuk úgy, hogy bazi nagy szerencsénk volt. Szerintem ez a helyes megközelítés!
Viszont hátradőlés felfüggesztve még egy kicsit (pedigolyanjólennemárfáradtvagyoknagyon), pakolás, költözés, barkácsolás, átrendezés. Aztán víztisztító átszereltetése, levelezési, számlázási címek átjelentése mindenhol, stb.
Ha nem lenne nyilvános a blog, a post végére egyszerűen azt írnám: afaszkivan.
Valamit valamiért.

3 megjegyzés:

SharkV8 írta...

az is lehet megoldás, hogy Andy kezeli mind két lakást és egyszerűen összekeverte a kulcsokat. Erre csak akkor jött rá, mikor a tulaj visszadobta a szerződést. Ezt látszik igazolni az is, hogy valszeg a másik lakás után is ő kap jutalékot, arról mondott le 2 havi díj értékben. Vagy a másik tulajnak csak 2 hónap múlva szól vagy oda datálja a szerződést és akkor nem is bukott semmit. De ez csak összeesküvés elmélet.

Balázs írta...

Az eleje a történetnek egész jól kezdődött a vége nagyon Hollywoodosra sikerült. Szerintem kellene indítanod egy másik blogot is ahol csak szívásokat írnád le hogy a barátaidnak legyen választási lehetőségük melyiket kövessék figyelembe. Valamit írhatnál a helyi vitorlás helyzetről is. Az időjárás kezd hasonló lenni itthon is mindennap esik az eső. A múlt hétvégi borfesztiválon is kívülről sikerült csak eláznom

TZ írta...

A történetnek még nincs teljesen vége...
A vitorlás helyzet eddig csak felszínes megfigyelés alatt.
Itt most esős évszak van, viszont ha órában akarom kifejezni az esős időszakokat, akkor itt alig esik. Tényleg. Egy-két-három naponta egy-két óra az nem sok, főleg, ha éjszaka történik.
Amióta itt vagyunk, egy korty alkoholt sem ittam. Nem azért, mert muszlim ország, így jött ki a lépés.