Oldalak

2011. május 6., péntek

Sail-ing Business Cup 2011

Talán már kilencedik éve mindig részt veszünk egy kellemes hangvételű adriai vitorlásversenyen. A csapat magja a Talizmán volt legénysége. Imádom az Adriát, főleg szezon előtt, amikor még nincs az a nyüzsgés.
Szóval, áprilisi hazalátogatásom utolsó hetére a koronát az idén is izgalmasra sikerült verseny tette fel.


A szél az idén nem tett komolyan próbára bennünket, hacsak a hiányával nem számolok. Időnként volt egy kis lélekzabáló halasztás a szélviszonyoknak köszönhetően, de végül a kiírás szerinti hat futamot sikerült lebonyolítani. Minden napra jutott egy 25tmf körüli futam némi navigációs feladattal, a végére pedig két pályajellegű.
A jól összeszokott csapatunk idén is felkészülten állt rajthoz, mindenképpen nyerni akartunk.
És idén is az átlagot messze meghaladó színvonalon éltünk étel-ital tekintetében is. Merthogy ennek a hajónak van dedikált borásza Bujdosó Feri (http://www.bujdoso.com/) barátunk személyében,


és a séfünk, Zsolt idén is kiemelkedőket alkotott, jócskán túlhaladva egy csöppnyi hajókonyha feltételezett lehetőségein. Volt szarvasbélszín, hátszín borsmártással, burgonyapürével, gnocchi-val, húsvétkor sonkáztunk majonézes burgonyával, készült Jókai bableves is, meg..



És ezen a hajón még meggyőző rutinnal rendelkező sommelier is van. :-)


Azért ne feledkezzünk meg navigátorunkról sem, aki ha kellett, az árbócra is felmászott.



Főszponzorunk is hozta a tőle megszokott formáját, nem okozott csalódást senkinek. A vitorlázás ugyanis csapatsport..


És annak ellenére, hogy összehangolt munkát igénylő csapatsportról beszélünk, egy kiemelkedő tehetségű kormányos sem nagy baj egy hajón, mondjuk inkább alapfeltétel. Nekünk ilyenünk is van!


Jól figyeljétek meg az arcvonásait! Kemény, mi? Látszik, hogy nem szórakozni jöttünk!
Bár, ami az elfogyasztott italmennyiséget illeti, még gyanúba is keveredhetnénk. Szerintem, csak kóstoltunk.. :-)


Pár szó a versenyről, ami már az elején fejben eldőlt: végig volt okunk izgalomra, többórás futamokat követtek olyan befutók, ahol a végén méterek döntöttek. Kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtottunk majdnem végig. Azért vitorláztak előttünk is.



Szerencsére többnyire mindenki - velünk együtt - megtalálta a helyét a befutóig,


illetve a díjkiosztóig, ahol átvehettük a győztesnek járó trófeát:



És a legvégére még néhány unalmas, semmitmondó életkép innen-onnan, hogy rászolgáljak új nevemre:

Nincsenek megjegyzések: