Oldalak

2011. május 16., hétfő

Újabb hétvége, mert az olyan jó :-)

Ellátogattunk az indiai negyedbe, nagyon szeretjük a hangulatát, régen jártunk már ott.
Volt, aki őszinte érdeklődést mutatott. :-)


Sétáltunk, copfot próbáltunk,




és megint jót ettünk az egyik kedvenc helyünkön.


Másnap a nemzeti park felé vettük az irányt, itt van a szomszédban, és megunhatatlan.



 Láttunk megtermett monitor lizardot.


És hintáztunk egy nagyot.


A fiúk azért ezt is vadabbul csinálják.



Ámulatba ejtő interaktív izé is volt a látogató központban, bementünk, mert lógott az eső lába.


Írtunk üzenetet a jövőbe, és gondosan elhelyeztük egy időkapszulába, hogy biztosan eljusson a címzetthez.


Később benéztünk egy vásárba is, sok ismerőssel futottunk össze.


Ez már egy másik vásárban szerzett értékes kincs.


Szurkoltunk egy Tae Kwon Do versenyen is, Barni edzője hívott bennünket. Kicsit kilógtunk a nézők közül, de bennünket ez csöppet sem zavar.


És még csináltunk sok érdekeset, írok majd másik képes poémát róla.


Nincsenek megjegyzések: