Oldalak

2010. november 24., szerda

Raja Muda Selangor International Regatta 2010



:-)))))))))))
13:41 Megkezdem helyszíni tudósításomat a RMSIR 2010 vitorlásverseny Penangra tervezett partközeli futamáról. :-))) Helyzetkép: szél semmi, hajók kint a vízen várják a szelet.
13:45 A rajtvonal kitűzve, a kreuz bója viszont továbbra is az egyik motorosban csücsül. A pálya még nem kitűzhető, a szél ereje (szinte semmi), iránya (nem meghatározható) ezt nem teszi lehetővé.
13:50 Nincs változás. Sajnos a zsűrihajó kódlobogó jeleit innen az erkélyről nem látom lányom kis távcsövével, és ráadásul fenn áll annak a veszélye, hogy egy nagy épület pont útban lesz a rajt után.
13:52 Most kaptam a tájékoztatást helyszíni közvetítőtársamtól SharkV8-tól :-), hogy a hajók 9 és tíz óra között érkeztek a rajtterületre, azóta várakoznak. A versenyutasítást sajnos nem ismerem, nem találtam a neten, nem tudom mikorra, milyen feltételekkel van kiírva a mai futam. SharkV8 egy közelebbi közvetítőállást foglalt el, (merthogy ott lakik :-) lehet, szükségem lesz a tájékoztatására.
14:05 TP52-esek húzzák fel a grószt. Kreuz bója nincs kint.
14:08 Északnyugatról észlelhető némi frissülés, de nagyon foltosnak tűnik innen a huszonvalahanyadik emeletről szemlélve.. Mindjárt felhívom a rendezőket, és elkezdem őket is tájékoztatni. :-) A tegnapi kikötéssel nekem már bizonyított a zsűri..
14:10. Pályát rakó motoros nyugat felé húz. TP52-esek egy része leengedett vitorlával várakozik.
14:12. Szél tovább erősödik, kreuz bója jön bele az arcunkba, de király! Lehet, lesz futam! Valaki felrántotta a spinakkerét, simán kiállt. Azért elég gyenge a szél.
14:14 Kijjebb egész jónak tűnik, de valahogy nem akar leterjedni a rajtterületig.
14:17 A szél folyamatosan terjed le a part irányába. Nem lesz túl erős, maradhatnak a könnyűszeles vitorlák.
14:22 A két pályarakó motoros helyzetéből, és a szél irányából azt látom, sima olimpiai háromszög pályát raknak. De még várnak, hogy ezt kifújt szélben tehessék..
14:29. A rajteljárst még nem kezdték meg. Jó lenne tudni, vajon az összes IRC osztály egyszerre rajtol-e.. Igenre tippelek, aztán majd kiderül..
14:32 Aki kint volt, elindult vissza a rajtvonal mögé. Sajnos közben az egyik bójarakót elvesztettem, elbújt a ház mögé.
14:33 Kint a kreuz bója!
hosszú szünet...


Nem ment a ki-be futkátrozás az erkélyre, bocs, inkább néztem..
16:29 És befutott az utolsó IRC 1-es is...



Kész vagyok, teljesen, remeg kezem-lábam, olyan élményben volt részem, amit nehéz lesz megosztanom!!
Szerencsére nem nyomtam ki a saját szemem ezzel a kis játék-távcsővel, csak majdnem.. .-)
Kicsit le kell higgadnom, később fogom folytatni..



Az Evolution és a HiFi küzdelme:



Az RP75-ös sokkal gyorsabb volt a TP52-eseknél, hibázhatott is:



RP75 már lefelé megy, Evolution, HiFi még kreuzol:


Na, lehiggadtam, összeszedtem magam meg az összekuszálódott gondolataim, elkezdem az elején:
15 éves koromban, amikor elkezdtem lejárni Siófokra volt lehetőségem a barátaimért izgulni, akik gyerekkoruk óta vitorláztak. Kivitt a zsűri vagy mentőhajó, hogy segítsek, ha kell, és fotózhassak. Nagyon élveztem minden pillanatát. Aztán később nekem is adódott lehetőségem, hogy vitorlázhassak, versenyezhessek, merthogy a barátom (ld. őt pl. itt: http://dabzmalaysia.blogspot.com/2010/11/boldog-vihar-es-szuletesnapot.html) kinőtte a 470-est, kellett valami nagyobb.. Sosem leszek igazi vitorlázó, az a jollés versenyperiódus ami az életemből kimaradt soha nem lesz teljesen pótolható. Volt soling, dragon, majd később több, mint tíz éven keresztül az imádott Talizmán...
Már évek óta csak alkalomszerűen és nem rendszeresen vitorlázunk - ez is több, mint a semmi.
Régen láttam vitorlásversenyt élőben, kívülről, erre tessék, itt Malajziában arra kell eszmélnem, hogy a régió legnevesebb nemzetközi versenyének pályáját ide tűzik az arcomba, mintha nekem akarnának versenyt rendezni (lehet, hogy tényleg ez volt a cél? :-). Döbbenetes volt élőben látni az erkélyen ugrándozva-lelkendezve azokat, akik bennevannakatévében!!

Az alsó bóját az Evolution veszi elsőként:



A versenyről: fantasztikus, bizsergető érzés volt figyelni a nagyokat! Leginkább Neil Pryde-nak (HiFi) drukkoltam, mert ő volt az egyetlen, akinek a neve egy kicsit többet mondott nekem. :-)
Sajnos, az első pályamódosításig nemigen tudtam leolvasni a számokat, de aztán később ezt biztos észrevették, és átrakták a felső bóját a kedvemért. :-) Mesebeli páholyból figyelhettem mindent, nincs az a hajó, amiről többet láttam volna. Talán egy heikopterről, de az meg túl zajos. :-)
45 hajó nevezett, engem csak az IRC 1-es osztály érdekelt igazán, ott heten voltak, mint a gonoszok.
Egyszerű fel-le pályát tűztek, szél felé rajtolva, bő szeles befutóval (3 kör). Egy kisebb szakaszt nem láttam az egyik háztól, de sebaj, kitaláltam, mi történt ott.




A futamot a Jelik 3 nevű RP75-ös nyerte, legalábbis abszolútban (nem tudom, IRC 1-en belül előnyszámoznak-e), második-harmadik lett a HiFi és az Evolution, utána a többiek, nagyjából 2,5 órás futam volt kellemes 2-3-as erősségű szélben.



IRC 1-ben az első és utolsó közt 15 perc telt el, de ennek megvan a maga oka, hihi..
Az történt, hogy a 3. helyen vitorlázó FreeFire Russ Parker kormányzásával elnézte a rajzot és senkitől sem zavartatva nekiment a felső bójának.

"Fiúk, itt álljunk meg egy kicsit pihenni!"



Önként vállalt büntetését azonnal megkezdte, de közben megjöttek a többiek, ő meg felakadt a bója kötelére, és jó öt percig nem volt képes levergődni. Na, végül lejött, de a 720 fokos fordulót még végre kellett hajtania. Olllyan szinten maradt le a többiektől..
Lehet, hogy picit feszült lett a dupla büntetéstől?
A második kör kreuz bója-vételét nagyon vártam, kíváncsi voltam, húz-e valaki "répát". Nem vártam hiába, a királyok is hibázhatnak..

Hopp, egy kisebb "répa" (jó, jó, ő nem IRC 1-es):


2. és 3. (Evolution, HiFi) befutója:

És jön a 4-6...



Szóval, fantasztikus volt!!!
Ha ez rendszeres lenne itt, sosem akarnék hazamenni!!!

6 megjegyzés:

Balázs írta...

A közvetítés szuper a FreeFire hajóra szerintem mi is beférnénk. Azért így neki menni egy bójának nagy balgaság.

TZ írta...

Van még videó is, meg még egy csomó kép, később megosztom azokat is.
Már nem volt türelmem, annyira meg akartam osztani a látottakat..

Névtelen írta...

Ez igen végre valami izgalmas dolog is történt veled. Most kezdtelek igazán irigyelni...
Imre

Kulicz Gábor írta...

Már csak egy Secco kellett volna így ebéd után ehhez a sportélményhez.

TZ írta...

Á, már régebben kéne irigyelned.. :-)
De tulajdonképpen miért is?
Inkább örülj, hogy legalább én láthattam ezt közelről, és mesélhettem róla..
Örülök, hogy hallottam rólad is!

TZ írta...

Szia, Gábor!
Hát, Secco az egy darabig nincs, úgyhogy kérlek, igyál helyettem is!
Valamit valamiért.