Nehéz.
Soha nem írtam blogot, ez az első. Nem olyan bonyolult ügy.
Írom. Írom. Írom? Írjam magamnak? Lehet, hogy ez a helyes "blogger" hozzáállás? Asszem nem, az emberek általában nem elsősorban maguknak szánják blogjaikat. Tévedek? Végül is, ez egy internetes napló mások számára hozzáférhetően.
Kicsit klikkelgettem, mi is a pontos műfaji meghatározás mások szerint, sok sületlenséget találtam. Viszont, az egyik fórumon belebotlottam a következőkbe:
"A blog azért van, mert kitalálták. Azért találták ki, mert van kereslet a gondolati exhibicionisták, az unatkozók, a magányosok, a túl okosok, a túl buták (nem csak a szőkék) és a függők táborában." (Ibiró)
Na, most én akkor melyik vagyok? Sztem ez mégsem olyan jó, csak elsőre tetszett..
Bármilyen fájdalmas, nehéz, tudomásul kell vennem néhány dolgot, ami a helyzetemből, a tényekből fakad. Nem kéne kétségbeesett és hiábavaló kísérletet tennem arra, hogy 10.000 km távolságból is része maradjak annak, aminek pedig nem lehetek. Valami ilyesmi a lényeg, jó, hogy ezt így leírtam magamnak.
Az ember elköltözik. Messzire. Lehet szkájpolni. Lehet mélezni. Lehet blogot írni. Lehet. De az biztos, hogy az embernek sok mindentől elmegy a kedve, ha szembesül a mailek egyre csökkenő számával, azzal, hogy a skype csak neki fontos. Találgatok. Tapogatózom a sötétben. Lehet, hogy mindenki azt gondolja, hogy a másik majd úgyis ír. Ja, de csak egyik van, másik nincs..
Ez van. Igen, el kell fogadni azt, hogy minden szempontból eltávolodtam. Aha, csak ez nem olyan könnyű..
Ezek a dolgok így működnek.
De jó, hogy leírom ezt, így visszaolvasva már könnyebb is a lelkem. Sosem akartam becsapni magam - tudatosan..
Nem szabad túl sokat foglakoznom ezzel a kérdéssel, mérgezi a lelkem. Inkább az itteni (itthoni?) dolgaimra kell jobban, többet figyelnem. Aztán jut, ami jut, marad, ami marad. Lesz, ami lesz.
Megváltoztattatok.
Megváltoztattam magam.
Megváltoztam.
Átváltozom. Újra. Másképp nem megy.
Boldog új évet!
Könnyű.
6 megjegyzés:
Ismeretlenül olvasom a blogot, (mert nyilvános) sajnálnám, ha abbamaradna egy hullámvölgy miatt. …és nem kell összehasonlítani másokéval!
Bármilyen érdekes témát hoz fel, bármilyen szószátyár, bármilyen vicces egy blog, egy idő után mind idegen, unalmas olvasmánnyá válik egyik ember számára, de mindig jön új olvasó, akinek épp ellenkezőleg.
Ugyanígy a barátok ismerősök elvesztése fájdalmas dolog addig, míg nem lesznek az újakból elegen. Túl kell élni.
Én spec azért írok blogot, hogy később, ha az emlékezetem fakul (kihagy), támaszul szolgáljon. Persze, van amelyiket nyilvánossá tettem, van amelyiket nem…
Kedves Ildikó,
Igazából nincs hullámvölgy, csak talán egy kicsit sok lett a kommunikáció-hiányból... Vagy pont ez a hullámvölgy? :-)
Azt hiszem, unom a bloggolást egy kicsit. Annyira egyoldalú.
Na, azért van még itt náhány dolog, amiről muszáj lesz írnom!
Köszönöm a megjegyzést, jól esett..
Nem könnyű blogot írni. Több mint tíz éve irogatok ilyen blogszerű dolgokat, valamennyire már hozzászoktam, de a mai napig nagyon furcsa. Különösen az író-olvasó viszony. Írok valakiknek, akikről csak sejtem, hogy nagyjából mifélék, de az egész valami hatalmas szürke, ködös massza. Időnként váratlanul, mint egy átfutó hullócsillag, érkezik valami reakció. Ha nagy szerencséd van, még releváns is, ha valami csoda történt, akkor pont arról beszél, mint te, nem valami másról, ami épp eszébe jutott a bejegyzésed kapcsán...
És soha nem tudod meg, mennyien vannak, akik csöndben olvassák, anélkül, hogy egyszer is hozzászólnának, holott lehet, hogy szeretik, élvezik. Például ez az egyetlen blog, amit Ei olvas, és szinte mindig beszél róla, valahányszor írsz valamit. Például ma erről a bejegyzésről. :)
Érdekes ugyanakkor, hogy a nyilvános blogolás milyen jótékonyan arra kényszerít, hogy végiggondold, körbejárd, összefoglald a mondandódat. Ha csak titokban magadnak írnál naplót, hogy később emlékezz, nem vennéd a fáradságot, hogy ilyen gondosan leírd a dolgokat. És emiatt mindenképpen megéri.
Az érdemi részhez persze nem tudok hozzászólni. Idegenbe szakadva egyre nehezebb kapcsolatot tartani, főleg, ha még a nap is ennyire máskor kel és nyugszik. Nekem könnyű, mert csomó magyar van még itt, meg egész nap bent vagyok egy haveri csatornán az iChaten, és az időzóna sem különbözik. És csak ezer kilométer, bármikor bepakolhatunk a kocsiba, és tíz óra alatt hazaérünk. De nem tudom, a ti helyetekben mit tennék...
Puszi mindenkinek!
Köszönöm a hullócsillagot!!
:-)
Szerintem ha valaki eldönti hogy a világ más részén folytatja az életét akkor nem képes ugyanolyan része maradni annak közösségnek ahol eddig élt. De ez nem azt jelenti hogy elfelejtették vagy nem várják vissza. A személyes beszélgetéseket és élményeket nem lehet az interneten közvetíteni. A másik oldala dolognak hogyha valaki így dönt hogy elmegy aki itthon maradt joggal gondolhatja ennél jobb helyre (emberek,természet,kigyók...) vágyik ezért ment el. Például nekem blog kezdete kor az jött le az írásaidból hogy micsoda jó hely mindenki élvezi boldog kvázi miért rontanám el képet azzal hogy ez nálunk egyáltalán nem így van. Mindegy várom 2011. április végét.
Balázs, tök igazad van. Csak időnként nem az ember esze az erősebb, hanem az érzései.. De ez nem baj!
Én is várom az áprilist.
Meg egy kicsit félek is tőle, meg magamtól..
Az még majd fél év, addig annyi minden fog történni..
Megjegyzés küldése