Oldalak

2011. május 19., csütörtök

Sailing ECA

Van itt mellettünk egy vízisporttelep, néhány hónapja bementünk érdeklődni, milyen lehetőségek vannak ezen a medúzás tengeren. Beszélgettünk a vitorlázásról, végül azzal váltunk el a telep vezetőjétől, hogy az iskolában megpróbálunk szervezni egy ECA-t (Extra-curricular Activity), vagyis különórát. A lobbizásunk sikerrel járt, a harmadik terminusban a sport felkerült a választható listára. Az ára az szerencsére maláj, és mosolygós, a teljes harmadévre úgy 12.000 forint. :-) Kevés hely van a világon, ahol ennél olcsóbban megtanulhatnak vitorlázni. Végül hatan jelentkeztek, köztük persze Sziszi és Dorottya is. Az úszásteszten simán átmentek, az öt hossz leúszása nem okozott gondot.
Az edző és a telepvezető is nagyon rokonszenves, és Mr. Luciano az iskolából, aki szintén kedveli ezt a sportot, csak javít a képen. A malájok újra bebizonyították türelmüket, és hogy mennyire szeretik a gyerekeket..

Nézzük, mi is történt az első alkalommal:

Először szereljük fel a hajót, értsük meg annak működését.


Utána a nyelvi nehézségek ellenére vegyünk részt egy kis elméleti felkészítésen,


majd szálljunk vízre, hiszen már mindent tudunk! :-) És figyeljünk továbbra is az edző minden szavára, még ha nehezen is értjük. Végre én is megtanulhattam angolul a vitorlázás szakkifejezéseit, mi Mo-n inkább a németből veszünk át szavakat. Itt azért még néhány alkatrész hiányzik,


de itt már végre vitorlázhatunk ezerrel! A szél ideális. Az idő meg mindig az..
Sziszi az első, ő már jelentős tapasztalatokkal rendelkezik, a kezdeti bizonytalanságokat kézben tartják, aggodalomra semmi ok.


A többiek egy darabig a partról figyelik az eseményeket, és közben próbálják magyarázni nekik, mi is történik a vízen. Csillognak a szemek!


Az edző mindent elmagyaráz, megmutat.


Aztán megjönnek az edző kis versenyzői, és mindenki sorra kerülhet. Örülök a módszertani megközelítésnek, így, még ha vannak is nyelvi gondok, jól, biztonságosan megtanulhatnak vitorlázni.
Mr. Luciano amerikából származik, és rendelkezik jelentős vitorlás tapasztalattal. Dorottya ezúttal hozzá igazol.



Nagyjából két órát vett igénybe az első alkalom, a gyerekek nagyon élvezték.


Sajnos a tenger az medúzás, jó lenne, ha sikerülne a víz helyett minél több időt a hajóban tölteni..


4 megjegyzés:

Balázs írta...

Lacóka sikerült megdobogtatnod a szívemet. A legjobb dolog a világon amikor a gyerekek optimisteznek.

Köszönöm

TZ írta...

Dobog az enyém is! :-))
És tök jó, hogy a maláj versenyzőkkel együtt teszik mindezt trópusi tengereken..
Kicsit azért tartok a medúzáktól, eddig csak látták egymást..

Juci írta...

Nagyon aranyosak!Csak maradjanak a hajoban:)

TZ írta...

:-))